2010. július 25., vasárnap

Linz hétvége

Júl. 23- júl. 25. Ezen a hétvégén a Linzi IAESTE csapat rendezett hétvégi programot. (Ez hasonló, mint a bécsi hétvége, amiről már írtam korábban.)

Péntek délután indultunk a Westbahnhof-ból Andreával és Paullal (svájci srác, IAESTE gyakornok). A másfélórás vonatút után leszálltunk Linzben, ekkor már esett az eső és ez szombat estig így is maradt. A kollégiumhoz busszal jutottunk el. Itt Elisabeth (Elli) fogadott minket, aki a hétvégi program főszervezője volt. Később Charlotte (Németországból) is csatlakozott hozzánk, ő is velünk lakott az ottani koliszobában.
A városközponthoz elég közel volt, így oda gyalog is el tudtunk jutni. Este előbb a Lentos-nál időztünk a helyi IAESTE-sekkel és a többi gyakornokkal, utána pedig beültünk egy sörözőbe.

Szombat délelőtt tartották a városi rally-t, egy csapatos vetélkedő, aminek keretében meg lehet ismerni a várost, hasonlóan a bécsi hétvégéhez. A keringőtől a snapsz-kóstoláson át egészen a műalkotás készítéséig mindenféle jellegű feladat volt. Az eső nem volt túl kellemes, de azért adott egy feelinget az egésznek. Délután piknik a Johannes Kepler Universität-en, majd szabad foglalkozás. Ennek keretében a Lentos múzeumban jártam: itt a XX. és a XXI. században készült elvont műalkotásokat (képeket, vagy "tárgyakat") lehet megtekinteni. Minden évtizednek egy termet szenteltek. Némelyik mű egész jópofa, vagy épp elgondolkodtató. Este BBQ az egyetemen.

Vasárnap reggel a teljes csapatot elvitték az Ars Electronica Center-be. Itt többféle technikai szerkezet vagy megoldás van kiállítva a 3D-ben rajzolástól egészen az intelligens műlábig, és rengeteg "kísérlet" van, amiben a látogató is részt vehet (én pl. készíttettem egy fényképet a retinámról, utána elmagyarázták melyik a vakfolt és a másik speciális pont, aminek a nevére most nem emlékszem...). Kicsit olyan az egész, mint a Csodák Palotája, talán kissé "futurisztikusabb". Itt szívesen eltöltöttem volna akár egy egész napot is, de csak délig maradhattunk, mert utána elmentünk egy étterembe, ahol elfogyasztottuk az utolsó közös ebédet. Délután vissza vonattal Bécsbe. Szerencsére már nem esik az eső, viszont egyelőre a hőség is elmúlt, ami az előző héten annyira kellemetlen volt.

Összességében nagyon tetszett a város, szívesen eltöltenék itt egyszer több időt is. Az egyetlen amit sajnáltam, hogy az eső miatt nem sokat láttunk a Pflasterspektakel-ből. Ez egy utcai fesztivál, amit minden évben megrendeznek Linz-ben.

2010. július 18., vasárnap

Nyelvtörő

Ma tanultam:

Fischers Fritz fischt frische Fische; frische Fische fischt Fischers Fritz.


("Halász Fritz friss halakat fog; friss halakat fog Halász Fritz.")

Itt van még egy pár, ha lesz időm többet is megtanulok.

Harmadik hét

Júl. 12. hétfő Este IAESTE meeting egy kávézóban.

Júl. 13. szerda. Vééégre megcsinálták a netet a koliban (péntek óta nem működött!!!)

Júl. 15. csütörtök Este elmentem a Karlsplatzra, ahol filmvetítést tartottak. A film címe: David wants to fly. Egy fiatal srácról szól, aki szeretne megismerkedni a transzcendens meditációval. Néha vicces volt, de annyira nem volt nagy durranás. Mivel a film közepén elkezdett esni az eső, eljöttem onnan.

Júl. 17. szombatTúra a bécsi erdőben. Ahmeddal és Khaleddal (két egyiptomi srác, akik tanfolyamon vannak itt két hétre) indultunk neki a Bécsi Erdőnek (Wiener Wald). Az első állomás Leopoldsberg volt, innen lehet látni a várost és a Dunát. A második megálló Kahlenberg, ennek a tetején van egy kilátó: Stefaniewarte a neve. Érdekes, hogy a Kahlenbergi kilátóhóz vezető ösvény teles egészében le van betonozva. Ilyet sem láttam még erdőben... A harmadik, egyben utolsó állomásunk a Hermmanskogel, ez Bécs legmagasabb pontja (542 m). Itt is van egy kilátó torony, a neve Habsburgwarte. Kicsit nehezebben találtuk meg, mint a másik két helyet, plusz fel kellett mászni hozzá egy kaptatón.
Este BBQ a koliban. Itt megismertem Alexandrát, egy osztrák lányt, aki itt Bécsben jár egyetemre.


Kilátás a Leopoldsbergről.


Stefaniewarte, kilátótorony a Khalenbergen.

Júl. 18. vasárnap Melk. Ez egy kis város Alsó-Ausztriában, a Duna mentén, a legfontosabb látnivalója a bencés apátság (Stift Melk). Alexandrával és Khaleddal utaztunk oda. Először az apátságot tekintettük meg. A 11. század elején épült, de később több termét átalakították barokk stílusúvá. Ezután megebédeltünk egy étteremben, majd sétáltunk még a városban.


Melk, Apátság (Stift Melk)

Második hét

Júl. 7. szerda Este elmentünk Andreával, Djordje-val (szerb fiú, IAESTE-gyakornok) Gonzaloval (16 éves spanyol srác, asszem nyelvtanfolyamra jár itt) meccset nézni egy spanyol-barát kocsmába (spanyolbarát: hatalmas spanyol zászló a bejáratnál, a vendégek 99%-a spanyol nyelvű). Spanyolország-Németprszág 1:0.

Júl. 10. szombat Elmentünk Andreával a "Zene Házába" (Haus der Musik). Többféle kiállítás volt (összesen 4 emeleten, szóval itt is sok időt el lehet tölteni). Ami nagyon tetszett nekem az a rész volt, ahol hangokkal lehetett kísérletezni: több készülék volt, ahol belebeszélhettél egy mikrofonba, majd a saját hangod paramétereivel lehetett szórakozni. A tudományos háttér is ott volt hozzá (egészen a Fourier-transzformációig), szóval feleleveníthettem a Beszédinformációs Rendszerekből tanultakat. A múzeumban volt még egy kiállítás a híres osztrák származású, vagy Ausztriában tevékenykedő zeneszerzőkről, úgymint Mozart, Schubert, Beethoven, ... Ez is érdekes volt.

Este BBQ a koliban, majd ellátogattunk egy szórakozóhelyre. Pontosabban elmentünk a Schwedenplatz-ra, és több szórakozóhelyre betértünk, amíg nem találtunk végre egy olyat, ahol nem volt túl nagy tömeg.

2010. július 16., péntek

Jellegzetes osztrák szavak és kifejezések

Itt fogom gyűjteni azokat a kifejezéseket, amiket jellemzően Ausztriában használnak.

Köszönések

Grüß Gott - Üdv Istennek (köszönés)
Auf Wiederschauen - Viszontlátásra (pontosabban "viszontnézésre")
Mahlzeit! - Jó étvágyat! (Szó szerint: étkezés. Használják még köszönésként is déltájban. Mint megtudtam eredetileg Gesegnete Mahlzeit (vagyis "áldott étkezés") volt a jelentése)


Napszak, évszak stb.

Jänner - január (Németországban: Januar)
heuer - ebben az évben (innen származik a Heuriger kifejezés is, ami az ezévi bort jelenti, illetve azt a borozót, ahol ilyet lehet kapni.)


Tárgyak, állatok, fogalmak, stb.

Gelse - szúnyog (Németországban: Stechmücke)
Matura - érettségi (Németországban: Abitur)
Pension - nyugdíj (Németországban: Rente)
Alm - hegyi legelő, ill. az ott található fogadó

Kifejezések

Wurst - mindegy (szó szerint: kolbász, ejtsd: Wurscht)


Szavak és kifejezések tájszólásban

Ohrkatzelschworf Oachkatzlschwoaf
- mókusfarok (nem egészen úgy írják ahogy eredetileg gondoltam); ld. még itt.
Hau di über d’ Heisa! - Tűnj el innen! (Hau dich über die Häuser! -- "Tűnj el a házak felett")

Az első hét

Jún. 28. hétfő Első munkanap. Az IAESTE-traineeket mindig elkíséri egy szervező az első napon: engem Markus kísért el, a helyi IAESTE-csapat elnöke. Seibersdorfot céges busszal lehet megközelíteni, az út kb. 40 percig tart (a helyet pedig, ahonnan indul a busz metróval lehet elérni, az további fél óra). Tetszik a munkahely, a kollégák rendesek, és a feladat is érdekes (úgy érzem sokat tanulok belőle).

Jún. 30. szerda Este BBQ az IAESTE szervezésében.

Júl. 2. péntek - Jún. 4. vasárnap Bécsi hétvége (Vienna Weekend) Ezen a hétvégén több más városban lakó gyakornok Bécsbe látogatott, hogy megimserkedjenek az itteniekkel és közösen felfedezzék a várost.

Júl. 2. péntek Nyitóbuli.

Júl. 3. szombat Délelőtt Cityrally. Ez kicsit olyan, mint a Qpán a városi nap: kisebb csapatokban kell mászkálni és feladatokat megoldani. A csapatokat random sorsolták. Az állomások: Volksgarten, Helden Platz, Opera, Universität Wien. A feladatok jópofák voltak, pl. volt egy aminek a célja az volt, hogy mindenki megjegyezze, hogy Ausztria és Ausztrália két külön ország. És hogy ez még jobban bevésődjön az emlékezetünkbe, rendeztek egy zsákban ugráló versenyt, hogy mindenki megjegyezze, hogy kenguruk csak Ausztráliában vannak. Út közben is voltak feladatok, pl. egy helyi dialektusban íródott zenénekszöveg részletet kellett kívülről megtanulni:

I bin dei Apfel, du mein Stamm.
So wie dein Wasser tal wärts rinnt,
unwiderstehlich und zo hell,
fast wie die Tränen von an Kind,
wird auch mein Blut auf einmal schnell,
sag' ich am End' der Welt voll Stolz
und wenn ihr wollt's auch ganz all
I'm from Austria

A szám szerzője és címe: Fendrich: I'm From Austria

Minden csapattag egy sort jegyzett meg, a végére már egész jól ment.

Este elmentünk egy Heuriger-be (ez egy borozó féle, ahol "idei bort" szolgálnak fel és mellé némi harapnivalót). Ezután egy szórakozóhelyre mentünk.


Júl. 4. vasárnap Schönbrunn Reggel Andreával (egy kedves argentin lány, aki szintén IAESTE gyakornok és itt lakik a koliban) indultunk útnak. Először a labirintusba (Irrgarten) mentünk be. A labirintus három különálló részből áll, a falakat magas bokrok alkotják. Az első részben mindenféle égövi jel található és egy "magasles". A második részben "trükkös" dolgokat lehet csinálni (zenélni, tükrök közé beállni, stb.) A harmadik rész egy játszótér. A labirintus után Andrea bement az állatkertbe, én pedig inkább a parkban néztem szét. Maga a park hatalmas, és többféle állat lakik benne: én kacsákat láttam meg egy mókust. Délután összefutottam az előző napi csapat egy részével meg a magyar IAESTE-sekkel, akik szintén itt voltak a hétvégére.



Schönbrunn Palota


A kert egy barátságos lakója.

Érkezés és az első hétvége

Jún. 25, péntek. Délután érkeztem vonattal Bécsbe. Az IAESTE-s gyakornokokat mindig egy helyi IAESTE-tag fogadja a pályaudvaron és elkíséri őket a kollégiumba. Engem egy kedves leányzó, Eleonore várt (akit Eli-nek becézünk).
Először a koliba mentünk (amiről kiderült, hogy a szorgalmi időszakban női kollégium, és mivel elég korán érkeztem, ezért eleinte kb. én voltam az egyetlen fiú -- ez nem maradt így sokáig, mert nyáron a koli koedukált), majd be kellett jelentkeznem a helyi hatóságnál.
Ezután Eli elvitt vitorlázni a barátaival egy Duna-ágra.
Este néhány IAESTE-s gyakornokkal és szervezővel elmentünk a Donauinselfestre. Tudni kell, hogy a Duna bécsi szakaszán van egy jó hosszú sziget, ahol évente megtartják ezt a rendezvényt: sok színpad van, többféle koncerttel. A nagy előnye, hogy ingyenes a belépő.

Jún. 26. szombat Napközben a városban sétáltam, este megint a Donauinselfestre mentünk, ezúttal két lakótárssal: Ilaria-val, és Yazel-lal. Jópofa volt, de a nagyobb tömeg volt, mint előző nap. A kijáratnál rendőrők álltak és burst-ökben engedték az embereket a hídra.

Jún. 27. vasárnap Elmentem a Természettudományi Múzeumba (Naturhistorisches Museum Wien). Rengeteg látnivaló van ott, az ásványoktól egészen mindenféle állatig. Nekem a legjobban a Darwin-kiállítás tetszett.



Elefánt a Természettörténeti Mázeum előtt.


Találkoztam egy oroszlánnal... Szerencsére én voltam az erősebb :)

2010. július 15., csütörtök

Bevezetés

Ezen a nyáron Ausztriában végzek szakmai gyakorlatot az IAESTE szervezésében. Bécsben lakom egy kollégiumban, de az intézet, ahol összesen két hónapig fogok dolgozni egy másik helyiségben, Sebiersdof-ban található.
Ez már a harmadik hét, hogy itt vagyok, de lustaságból és egyéb okokból (nem volt net egy ideig a koliban), csak most kezdem el a blogot vezetni. Kezdjük hát az elejéről, most még emlékszem a fontosabb eseményekre, ezeket a következőkben összefoglalom.